2013. június 5., szerda

Először bírált Magyarországon ADRK bíró

Régen nem élnek a képen látható kutyák. Nyomuk sincs, talán csak néhány ember emlékszik rájuk. Kettő dolog amiért számomra nagyon fontos eseményt örökít meg. Az egyik az, hogy rottweileres szakemberek, bírók, a klub életében meghatározó emberek láthatóak a képeken. Magyarországon, először bírált ADRK speciál bíró, Willi Faussner személyében. A MEOE Rottweiler Szakosztálya elnökeként, meghívásomra érkezett, de természetesen Dr Bródy Tíbor a MEOE akkori elnöke támogatása nélkül ez nem sikerülhetett volna.

1988-ban bevezetésre került a világútlevél, nyitottá váltak a határok, megszűntek a szigorú korlátok, hogy csak három évenként és komoly átvilágítás után lehet külföldre menni. Ám ekkor, 1989. áprilisában még nem volt rendszerváltás és a vasfüggöny is állt! Szira Karcsi,-Feketevirág Őrző Aurél, Oszi Met.rott. 1340 1986. 12.29. apa: Ali Koc-Ka anya: Rákosligetszépe Abigél Tenyésztő: Csűrös Tamás tulajdonos Szira Károly 1138 Antalfa u.84. CAC Klubgyőztes  Munkaosztály kan  A díjat adom át éppen , Csernák Sanyi a kép jobb szélén .


Németh György , Imreligeti Claudia Met. Rott. 727/88 1988.02.02. apa: Black of Borgvaale anya: Natkai -Szigeti Cili T: Tóth Tíbor  t_ Németh György 1157 Erdőkerülő u.26. .Willi Faussner és a háttérben az asztalnál, dr Bródy Tíbor


Maglódi László, Cliff Hause Ripp Met. rott 1461/88 apa: Falko v.d, Tente anya: Mira von Köhlervad T: Kurt Günter Ripp t: Maglódi László 6400 Kiskunhalas Kilian Gy. u. 62. HPJ ADRK import. Tristan Held, az ADRK 2. elnöke


Lord v.d, Vierjahresztein 1374/88 1988.02.18.  a: Casar v. Eiplatz a: Nelly v. Hause Hagele T: Karl Betz t: Szabó László 6000 Kecskemét Szellő u. 3. nincs eredménye a Hiradóban -fogalmam sincs miért! Akkor a formája miatt fotóztam - ADRK import volt ő is.


Maglódi László és a kutya fotóját Cim Hause Ripp - ként feliratoztam a kép hátulján.  Na, de miért, hogyan? Nem tudom, már nem emlékszem.

Németvölgyi Anka CAC Klubgyőztes HFGY (sajnos a megmaradt katalógusomban nincs benne, így több adatot nem tudok róla) Nyílt osztály szuka

A másik amit sose felejtek el, Willi Faussner bírálata, szavai amit a tenyésztésről mondott, magyarázata, érvelése, amikor azt firtattuk miért pont az győzött aki, és hogyan is kerülhetett előre a másik, pedig szerintünk nem érdemelte meg. Abban az időben, már nagyon ismert és nagyon elterjedt volt a rottweiler.  1985-ben alakult az önálló rottweiler fajtaszakosztály, addig a MEOE Nagytestű vegyes szakosztályhoz tartoztak a rottweileresek. Ez volt a szervezet harmadik Klub kiállítása. 1989-komoly változások éve az ország életében, de mi kutyáztunk és nem politizáltunk. Csak kihasználtuk a változás adta lehetőségeket. Pénzünk ugyan nem volt, de lelkesedésünk annál több, így igyekeztünk előre haladni, rottweileres közösséget építeni, na meg szakmailag előrehaladni, a szebb, jobb, minőségibb rottweiler állomány érdekében. Bizony ebben az időben  hatalmas érdeklődés övezte már a rottweilert, 18 év telt el az első- hivatalosan is bejegyzett - rottweilerek Magyarországra érkezésétől ! Ekkora már mindenki tudta, hogy a fekete, vörös rajzos, nagy kutya "a rottweiler." 

Nyilvánvaló, látható volt a divat hatása, tömegtermelés indult be, "elképesztő" formájú és viselkedésű rottweilereket vezettek fel kiállításokon. Nyertek is szép számmal, hiszen nem volt ez másként régen sem, mint ma. Az emberi hiúság és érdek, nagy motivációt ad, szép számmal megsokszorozva tülekedtek az emberek a címekért. Ki ne szeretne sikeresnek látszani?! A tenyésztés értékmérői a kiállítási  címek lettek. Minél nagyobb volt ez a szám, halmozták egy kutya eredményeit, annál sikeresebbnek, értékesebbnek tartották az ebet. Na, meg a kutya gazdája fürdött a sikerben, egy idő után fontos emberré vált!  Szava volt, értett hozzá, meghatározó volt a véleménye a fajta sorsát befolyásoló döntésekben. 
Jó, magyar szokás szerint, ez vitákban, egymás lejáratásában, a kutyákról való hazugságok, pletykák terjesztésében csúcsosodott ki. Ez látszott nyilvánosan, fű alatt meg a bírók megnyerése volt a járható és bevett szokás. Abban az időben még ügyeltek a látszatra, a bírók szerepe, a címek kiosztása, még nem volt ennyire nyilvánvaló, mint ma. A bírói karban is sokan tartották és képviselték a szakmát, hagyományos tenyészérték bírálat folyt az FCI meghatározás szerint.  Így bizony elég vegyes eredmények születtek, a megfelelőtől akár a győztes címig is eljuthatott a kutya. Ez is sok vitára adott okot, mert nehéz volt megérteni, hogyan születhetnek hétről-hétre más eredmények! 
Willi Faussnerrel és dr Bródy Tíborral beszélgetve, számomra érthetővé vált a dolog. Akkor még csak megértettem, de sokáig el nem fogadtam, hiszen a tenyésztésben a hibás kutya láthatóan sok hibát rögzített. Sokat rombolt a fajtán, hiszen a standard ajánlása szerinti, ideális rottweiler volt számomra a minta. Az a minta, amit én tartottam annak, hiszen hittem, tudtam, hogy kiváló rottweilereink vannak! Akkor még nem kételkedtem, hittem a bírók szakértelmében! Bár néha vitatkoztam, háborogtam, rosszul esett, igazságtalannak éreztem, de igyekeztem megérteni a dolgokat. Magyarázatot kerestem, szakkönyveket bújtam, néztem, láttam, hallottam!
Újra olvasva ezt az írást, beugrott, hogy méltatlanul elfelejtettem megemlíteni, hogy ezen a kiállításon Adolf Ringer ÖRK volt a másik bíró. Az ő könyve volt sokáig az egyetlen, ami útmutatást adott a rottweilerről, magyar nyelven. Az ő bírálata is messze felülmúlta az addig itthon tapasztalt bírálatokat. Két szaktekintélyt meghívni, nem kis teljesítmény volt. Ám a visszhang inkább csak az elégedetlenség volt a született eredményekkel kapcsolatban. 
Willi Faußner, Tristan Held, Frau Fraussner, Frau Ringer, Adolf Ringer Budapest 1989. 


 Frau Fraussner, Willi Faußner, Tristan Held, Szolnoki Gábor , akinek a feje látszik hátulról-Juhász László 


 
A rottweilerről szóló kiadvány borítója. Juhász László nyomdai és anyagi segítsége nélkül nem sikerülhetett volna. Újházi Péter fordította, a Pinkoss könyvből kijelőlt részeket. Az 1988-ban Rottweiler klubkiállításon készült fotókból válogattam ki a győzteseket, szótárazva fordítottam a bírálatukat, az ADRK szaklapjából. Ide teszem a Hiradó skenelt változatát , ami a kiállítás után jelent meg. 2006-óta fent van a képtáramban, kísérő szöveggel!  Igazi kortörténet, történelem

Rottweiler Hiradó 1 szám. 1 oldal
Pontosan nem emlékszem, de a tartalomból következően 1989. májusában kapta mindenki készhez. A szándék már akkor is az volt, hogy legendák helyett a valóság és a tények legyenek ismertek tagjaink előtt. Minden tag postán kapta meg a Híradót, nem kellett fizetni érte. Ehhez nekem, nekünk kellett dolgozni, hogy elkészülhessen.



Rottweiler Hiradó 1 szám 2. oldal
Eredmények. Érdemes megnézni a neveket, kutyák, tenyésztők. Nekem a munkaosztályos kan eredmények adtak visszaigazolást és némi elégtételt. Négy kutya a körben, az "ászok" az akkori idők sztár kutyái. Kakukk tojásként, Szira Karcsi Oszkárja. Ő Ali Koc-ka fia, Karcsinak mi adtuk el, fedezésből járó első választású kölyök volt. Szép és nagyon-nagyon jó kutya volt. Igazi bombázó, az őrző-védőben, de kedves családtag a mindennapokban. Szóval Faussner úrnál ő nyert!




Rottweiler Hiradó 1 szám 3. oldal

1988-volt a világútlevél bevezetésének éve, ekkortól vált lehetővé, hogy mindenki korlátozás nélkül mehetett külföldre. Persze a kutyások kiállításra mentek, hogy most már igazán megtudják milyen is a kutyájuk. Itthon már akkor is vegyes eredmények születtek és bizony a póráz vége sokszor volt döntő az eredmények , címek oda ítélésében. Nézd a híradó bejegyzését!
Klagenfurt: Adráspusztai Gerzson k2 R. CACA! ő Spes Borbolya Crisztosz fia, akire a CACIB kiállításon figyeltem fel, és így ismerkedtünk meg Szolnoki Gabival. Ide költözött Pestlőrincre, így hívtuk a kutyaiskolába is. TOTO szép és szintén kiváló kutya volt. Kiállításon győzött, munkáját az iskolában és a mindennapi életben való helytállásban mutatta be. Kutyás biztonsági őrként dolgozott Gábor, és Toto volt a "szolgálati" kutya.
Nagy versenytársa, "ellenfele" Xénia'S Gáius, a akkori idők menő kutyája. Ő is kiállítási sztár és emellett biztonsági őr kutya volt.  A lap alján az ő eredményére van utalás, hogy jelezzük , nem csak sikerek léteznek.  A világkiállításon Koppenhágában, nagy stressz érte Janit. A bírálat megkezdése előtt lövéspróba volt. Gaius lővés félő volt, így ezen a próbán "megbukott", azaz kizárták a további bírálatból. Bírálat nélkül jött haza. 2500 km-t utazott , mert eszébe nem jutott, hogy ott ilyen lövés próba is lehet! Persze már akkor sem a megfelelő következtetéseket vonták le nagyjaink, mély csend övezte az eredményt. Nem néztek szembe a ténnyel, hogy a "lövés félő " egy munkakutyánál nem tolerálható, nem lényegtelen hiba, amin átlehet lépni, ha nem beszélünk róla.